Ezúttal a többek szerint inkább jó színpadi embernek, semmint kiváló énekesnek tartott, ördögfióka-imázsra építő, félig ecuadori Torres Daninak kellett búcsúznia álmaitól, Sweet Dreams ide vagy oda. Bár akadtak ragyogó produkciók, néha egyik-másik előadó olyan idegenül mozgott a rockban, mint Schobert Norbert egy jó kis véres disznótoron. Aki pedig kifejezetten rockerlány - nem nehéz kitalálni, melyik versenyzőre gondolunk -, az pedig olyan dalt választott másodikra, amit nagyon szeret, de nem alkalmas arra, hogy megmutassa, mit tud az előadó.

Mindegyik versenyző azt mondja, hogy ő már most nyertes, hogy bejutott a legjobbak közé, majd azt nyilatkozzák, hogy szinte mindegy, ki nyeri a végét - a bulvárlapok pedig megírják. Ez süket duma, mellébeszélés, egyáltalán nem mindegy: egy új autó és egy lakás a nyereménye a széria győztesének, ezt pedig egy végighaknizott, kemény melóval töltött nyárral, sem tudják összeszedni a tehetséges gyerekek. Egy kocsi talán összejön, de a stabil egzisztencia, pesti ingatlan, bőr ülőgarnitúra, plazmatévé, kandalló elé medvebőr, muskátlik az erkélyen - nem.

A szombati forduló egyik nagy tanulsága volt, hogy bizonyos műfajok egyszerűen akkor sem állnak jól az embernek, ha az megfeszül, és mindent belead. Van persze olyan, akinek semmilyen műfaj nem áll jól, a feldühödött nép legszívesebben rájuk gyújtaná a stúdiót, de ezek az önjelölt előadóművészek - akik gyakran egy ipszilont biggyesztenek nevük végére, a "Király" iránti tiszteletből, mint a páratlan Árpy, a vadonatúj csillag, Kaly - szerencsére nem a Megasztár-ban villognak, hanem marginális, kis nézettségű kábelcsatornák maroknyi nézőtáborát szórakoztatják.

Stílus, ember. A soulban erős, metálban igencsak idegenül mozgó Caramel melónak fogta fel a rockos estét, letudta, mint egy munkásember az esti műszakot - aki legyártja a termékből az előírt mennyiséget, korrekt minőségben. A tinibálvány Palcsó Tomi is olyan idegenül mozgott ebben a műfajban, mint egy eszkimó a Gobi-sivatagban, mert bár erőlködés nélkül, korábbi performanszaihoz képest sokat mozogva adta elő a dalokat, érződött, hogy ez nem az ő világa. Az ábrándos tekintetű, álmodozó tinilányok persze így is odavoltak érte, simán ment tovább. A fogadóirodák valószínűleg az ő végső győzelme esetén fizetnék a legkevesebb pénzt.

Aztán van olyan, akinek jól áll egy stílus, sőt, az adott műfaj a kedvence - és mégsem sikerül úgy az előadás, ahogy kéne, ahogy elvárja a néző. Tóth Gabi úgy lehetett ezzel az estével, hogy már elkönyvelte, hogy úgysem nyerheti meg a sorozatot, akkor viszont csap egy jó bulit, elénekli (inkább magának, mint a közönségnek) két kedvenc dalát. A Paradise City ezerszer hallott, elcsépelt rockdal a nyolcvanas évekből, még talán elment, de a Pokolgép-nóta választása érthetetlen volt. Itt csak a refrén harmadik sorában ereszthette ki Gabi a hangját, amúgy a többit lezüllesztette egy koleszos buli vagy gimis gólyabál szintjére. Hogy Görög Zita miért ismételtette el vele prózában a két perc alatt hatszor előadott, már-már unásig ismételgetett refrént ("Jegyezd meg jól, míg a Föld kerek, mindig lesznek rockerek"), azt bizony csak ő tudja.

Az igazi rebellis tinilány persze kiosztotta az őt kritizáló Pierrot-t is, de ez rendben is volt, megfelelt alapvető attitűdjének, ilyen egy rockercsaj. Az amúgy kegyetlen jó hanggal megáldott Tóth-lány haja viszont váratlanul megnőtt egy fél métert két hét alatt, de legalább nem viselt kis szakállkát, mint a három társ.

A dalválasztás egyes esetekben szerencsétlennek tűnt, és a közösen előadott produkcióknál is nagy volt a kontraszt. A Kispál-nóta nem volt egyáltalán hiteles, fiatalként nem érezték át a dalszöveget, hogy miről is szól az egész - angol nyelvű daloknál ez persze nem fáj annyira a nézőnek. Így is volt a Doors-adaptáció esetében, a Light my Fire teljesen rendben volt, ilyesféle előadásokat vár a nem teljesen botfülű, kritikus lelkületű, tévézésért a szombat estéjét feláldozó néző az országosan sztárolt, minden honpolgár által ismert, sokak által elismert énekesektől. Még egy dicséret a végére: a búcsúdal őszintén hatott újfent, és legalább nem volt olyan hamis, széteső, mint pár korábbi alkalommal.

Ebből a hatosból már csak ketten maradtak

Megvannak a dobogósok. Torres Daniért pedig nem kell különösebben izgulni, hiába siratta őt több tucatnyi, meghatott fruska a helyszínen. Visszatér még a színpadokra a nyári turné során, legalább negyven-ötven alkalommal, majd ősztől várhatóan egy ütős, kemény rockbanda élén tombolhat majd. Azt pedig nem felejtjük el egy darabig, hogy ő volt az, aki a válogatón, a sorozat kezdetén egy kiváló Mano Negra-dallal rukkolt elő.